A Sors Ködbevesző Iránytűje

Érzem, ahogy a vállamra nehezedik a kérdés: "Merre tovább?". Nem a napi teendők útkereszteződése ez, nem a szokásos döntések halmaza. Ez a sorsom útja, a létezésem célja körüli homály. Mintha egy ködbevesző iránytűt tartanék a kezemben, ami hol villan egy pillanatra, hol pedig teljesen elhalványul.

Emlékszem, egyszer egy öreg tengerész mesélte, hogy a legzordabb viharban is a belső iránytű vezette. Nem a csillagok, nem a térkép, hanem a szíve mélyén érzett hívás. Akkor még nem értettem. Azt hittem, a tapasztalat és a tudás a legfontosabb. Most már tudom, hogy a valódi tapasztalat az önmagunkkal való kapcsolat. A valódi tudás pedig a belső hang megértése.

A köd nem ellenség. A köd egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy lassítsunk, hogy befelé figyeljünk, hogy meghalljuk a lélek suttogását. Talán épp azért nem látom tisztán az utat, mert túl gyorsan akarok haladni. Mert nem engedem meg magamnak a bizonytalanságot. Pedig a bizonytalanság a kreativitás forrása. Ahol nincs megírva a forgatókönyv, ott születhet meg valami igazán új.

Most leteszem a ködbevesző iránytűt. Nem erőltetem, hogy mutasson valamit. Csak lélegzem, érzek, és bízom abban, hogy a szívem – a valódi iránytűm – a megfelelő pillanatban megmutatja az utat. Hiszem, hogy a sorsom nem egy előre megírt tragédia, hanem egy végtelen lehetőség, ami arra vár, hogy felfedezzem.