A Sötétség Gyémántjai: Türelem

Volt egyszer egy öreg mester, aki egy eldugott kolostorban élt a hegyek között. Tanítványai mind vágytak a bölcsességre, a megvilágosodásra, a gyors eredményekre. Egy nap egy fiatal tanítvány odament hozzá panaszolkodva: "Mester, oly sokat meditálok, tanulok, igyekszem jót cselekedni, de mégsem érzem a változást! Mikor érek el a Nirvánába?" A mester csak mosolygott, majd fogott egy maréknyi szenet, és a tanítvány kezébe adta. "Tartsd ezt a szenet szorosan a kezedben egész nap. Ne ejtsd el. Holnap meglátogatlak." A tanítvány engedelmeskedett, bár a szén hamarosan összekoszolta a kezét, és a nap végére már fájt a szorítás. Másnap, amikor a mester meglátogatta, a tanítvány panaszolta a fájdalmat és a koszt. A mester csendben vett egy gyémántot a zsebéből, és a tanítvány kezébe adta. "Most ezt tartsd szorosan. Ugyanezt a feladatot adom." A tanítvány boldogan engedelmeskedett. A gyémánt nem koszolt, nem okozott fájdalmat. Nap végén, ragyogó szemmel mutatta a mesternek. "Látod? - kérdezte a mester - Mindkettő szén. A szén idővel gyémánttá válhat, ha nyomás és idő éri. De a különbség a türelem. A szén türelmetlenül, azonnal ragyogásra vágyott, ezért csak kosz maradt utána. A gyémánt elfogadta a sötétséget és a nyomást. A türelem a lélek alkímiája. Ne siettesd a folyamatot. A sötétség is gyémántokat rejthet, ha türelemmel várod.