A Szabadság Lazúr Színű Madara

Észrevettétek már, hogy néha mi magunk zárjuk ketrecbe a lelkünk? A félelem, a megfelelés kényszere, a megszokás fonalaiból szőtt börtönben vergődünk, miközben a szabadság lazúr színű madara a vállunkon ülve csicsereg? Ma reggel a Nap a Halak jegyében kel fel, és emlékeztet a határtalan lehetőségekre, az áramlásba való engedésre. Megpillantottam egy kismadarat a kertben. Ide-oda röppent a fák között, semmi sem kötötte. De vajon mi tart fogva engem? Hol rejtőznek az én láthatatlan korlátaim?

Elkezdtem figyelni a gondolataimat, és feltűnt, hogy milyen sokszor félek a változástól, a bírálattól, a kudarctól. Mintha egy hang belülről suttogná: "Ne kockáztass, maradj biztonságban, ebben a kis ketrecben legalább ismered a szabályokat." De a szabadság madara nem tűri a bezártságot. Csipogása egyre hangosabb, szívósabb, felszólít, hogy merjek szárnyra kelni.

Elhatároztam, hogy ma megteszem az első lépést. Nem kell nagy dologra gondolni. Talán csak annyira, hogy kimondom, amit gondolok, hogy elengedem az elvárásokat, hogy bízom az intuíciómban. Hiszem, hogy minden apró tett közelebb visz a valódi önmagamhoz, a szabadság lazúr színű madarához, aki már régóta velem van, csak eddig nem mertem igazán meghallani a hangját.