A Szeretet Rózsakvarc Katedrálisa

A szeretetet sokféleképpen tapasztaljuk meg életünk során. Van, aki a lángoló szenvedélyt, a mindent elsöprő vonzalmat érti alatta. Más a családi kötelékekben, a baráti összetartozásban leli meg. Én azonban most egy másik arcáról szeretnék mesélni, a csendes, mélyen gyökerező, feltétel nélküli szeretetről. Arról a szeretetről, amely nem vár viszonzást, nem követel figyelmet, egyszerűen csak létezik, mint egy örök fényforrás a lelkünk mélyén.

Képzelj el egy hatalmas rózsakvarc katedrálist. Falai lágy rózsaszínben ragyognak, szentélyében pedig örökké ég egy láng, a tiszta, feltétel nélküli szeretet lángja. Ez a katedrális a te szívedben épült, évszázadok óta formálódik, minden egyes szerető gondolattal, kedves gesztussal, együttérző pillantással.

Évekkel ezelőtt, egy nehéz időszakomban, úgy éreztem, teljesen elvesztem a sötétségben. A harag, a félelem, a csalódottság árnyai mindent beborítottak. Azt hittem, a szeretet lángja is kialudt bennem. Ekkor egy idős asszonnyal találkoztam, akinek a tekintetében olyan mélységes béke és szeretet tükröződött, amilyet még sosem láttam. Nem mondott semmi különöset, csak figyelt rám, és tartotta a kezem. Ebben a csendes pillanatban, éreztem, ahogy valami megmozdul bennem. Mintha egy apró szikra ébredt volna a lelkemben.

Akkor értettem meg, hogy a szeretet nem egy érzés, amit keresnünk kell a külvilágban, hanem egy állapot, ami bennünk lakozik. Egy katedrális, amit mi építünk, nap mint nap, tégla téglára. Lehet, hogy néha beborítják az árnyak, lehet, hogy néha elfelejtjük a létezését, de a szeretet lángja sosem alszik ki teljesen. Mindig ott van, várva, hogy újra felfedezzük, és beengedjük a fényét a szívünkbe