A Szétszóródott Csend Visszhangja

Léleknaplóm lapjain ma egy olyan érzés motoszkál, mely sokszor elkerüli a figyelmünket, mégis átszövi napjainkat: a szétszórtság. Nem az a fajta szétszórtság, amikor kulcsainkat felejtjük el, hanem az, amikor a belső csendünk darabokra hullik, és szilánkjai szanaszét hevernek a mindennapi zajban. Épp tegnap történt velem, hogy egy fontos döntés előtt álltam, és hiába kerestem a belső iránytűt, csak zavaros hangok és elszórt gondolatok kavarogtak bennem. Mintha több ezer apró hangya futkározott volna az agyamban, mindegyik a saját útján, ahelyett, hogy egyetlen, egységes áramlássá rendeződtek volna.

Ez az állapot nem csupán a modern kor betegsége. Talán az emberiség régóta küzd vele, csak más formában öltött testet. Az asztrológia is utal a szétszóródás lehetőségeire, például egy túlzottan levegős horoszkóp, vagy a Merkúr erősen aspektált állása esetén, amikor a gondolatok könnyedén csaponghatnak. De a csillagok csak a hajlamot mutatják, a mi felelősségünk, hogy teret adjunk-e ennek a szétszóródásnak, vagy tudatosan gyűjtsük össze magunkat.

A szétszóródott csend visszhangja sokszor szorongást, bizonytalanságot és céltalanságot szül. Érezzük, hogy valami hiányzik, de nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mi az. Valójában a belső központunkhoz való kapcsolódás veszik el ilyenkor. A megoldás pedig éppen abban rejlik, hogy visszatérjünk a középponthoz, a szív csendjébe. Ehhez nincs szükség bonyolult rituálékra. Néha elég egy mély lélegzet, egy rövid séta a természetben, vagy egy pillanatnyi megállás a rohanó hétköznapokban. Ezek az apró gesztusok segítenek összeszedni a szétszóródott szilánkokat, és újra egy egységes egésszé formálni a belső csendünket. Mert a valóságban a csend sosem tűnik el