A Szétszóródott Emlék Mozaikja

Vajon hány darabra szedi szét a lélek az emlékeit, mielőtt mindent egybe gyűjtene, és felismerné a teljes képet? Hányszor kell eltévednünk a töredékek labirintusában, hogy megértsük, a felejtés nem pusztán űr, hanem egyfajta szelekció, egy isteni rendezőelv? Azt hittem, az emlékezet egy tökéletes tükör, amely mindent visszavet, ami valaha történt. Ma már tudom, hogy sokkal inkább egy válogató kéz, amely kivesz, elrejt, és időnként – a legváratlanabb pillanatokban – előhúz egy-egy darabot, hogy újraértelmezzük a múltat.

Talán a legszebb emlékeink sem születnek egyben. Lehet, hogy egy illat, egy hang, egy érintés, majd évekkel később egy látvány kapcsolja össze őket egy egésszé. Mint egy szétszóródott mozaik darabjai, amelyek külön-külön értelmezhetetlenek, de együtt egy csodálatos művet alkotnak. A bennünk élő "belső festő" rendezi ezeket a darabokat, és ad nekik új értelmet. Gyakran pont a feledés homálya adja meg a teret ahhoz, hogy a lélek az idő múlásával új perspektívából lássa ugyanazt az eseményt. Nem a részletekbe kapaszkodunk többé, hanem a lényegre, az érzésre, a tanulságra.

Ez a folyamat tanított meg arra, hogy az elengedés nem veszteség, hanem egyfajta újrarendeződés. Azt hisszük, elveszítettük az emléket, pedig lehet, hogy csak pihen, várja a megfelelő pillanatot, hogy újra felszínre kerüljön, gazdagabban, tisztábban. Néha egy Neptunusz tranzit hozza elő a múlt ködös rétegeiből a régi képeket, és ad nekik új értelmezést. Vagy egy Merkúr retrográd idején tűnik fel egy-egy rég elfeledett név, egy régi történet, ami segít kiegészíteni a mozaikot. Ezek a darabok, a múlt szeletei, nem elvesznek, hanem átalakulnak, ahogy a fény megtörik egy vízcseppen, és ezer színben ragyog. Eng