A Szív Csendjének Aranyliliomai

Oly sokszor keressük a válaszokat a külvilág zajában, a megfelelések labirintusában. Azt hisszük, a hangos szó, a sürgető gondolat majd elvezet a helyes ösvényre. Pedig a valódi bölcsesség a szív csendjében lakozik, abban a mély, néma térben, ahol a lélek igaz hangja hallható. Képzeljük el, hogy a szívünk egy kert. Tele van virágokkal, némelyik élénk színű, némelyik halvány, szinte láthatatlan. A gondolataink, az érzelmeink, mind-mind befolyásolják a kert állapotát. A félelem gyomokat növeszt, a harag elszárítja a szirmokat, a szeretet viszont táplálja a gyökereket.

De mi történik, ha csendben maradunk? Ha lecsendesítjük a gondolatok zaját, és egyszerűen csak figyelünk? Akkor a szív kertjében megnyílnak az aranyliliomok. Ezek a liliomok a belső tudásunk, a megérzéseink szimbólumai. Nem kiabálnak, nem követelnek figyelmet. Csak csendben, méltóságteljesen ragyognak a szívünk mélyén. Ahhoz, hogy meglássuk őket, el kell csendesednünk, el kell engednünk a kontrollt, és hagynunk kell, hogy a szívünk vezessen. Mert a szívünk tudja az utat. Mindig is tudta. Csak el kellett hallgattatnunk a külvilág zaját, hogy meghalljuk a suttogását. A csillagok is csendben vezetik az utazókat, nemde? Engedjük meg a szívünknek, hogy a mi csillagunk legyen.