A Szív Kószáló Pillangói

Sokszor érzem úgy, hogy a lelkem egy titkos kert, ahol pillangók röpködnek. De nem mindig a színek és a könnyed tánc uralja ezt a kertet. Néha sötét, bizonytalan szárnycsapásokkal tele, sebezhető pillangók lepik el, melyek a félelem hálójába gabalyodtak. Ezek a pillangók a meg nem értett félelmeink, a kimondatlan aggodalmaink, amelyek a tudattalan mélyén élnek, és onnan próbálnak utat találni a fényre.

Ma reggel egy ilyen pillangóval ébredtem. Nem egy konkrét dologtól félek, inkább egy általános, homályos szorongás ölel körül. Olyan, mintha a létezés nagy hálójában lennék, és nem tudom, melyik szál hová vezet, vagy mikor szakad el alattam. Aztán eszembe jutott egy történet, amit az egyik régi mesémben olvastam. Egy öreg bölcs arról mesélt, hogy a félelem nem más, mint a szeretet torz tükörképe. Ahol félelem van, ott valami szeretnivaló, valami óvandó rejtőzik, amit elveszíteni félünk. A félelem az, ami jelez, hogy valami fontosat rejtünk a szívünkben, amit védelmezni szeretnénk.

Talán a mai napon nem az a feladatom, hogy elűzzem ezt a pillangót, hanem hogy megértsem. Hogy megfigyeljem a szárnyait, a színeit, a rejtett mintáit. Vajon mit üzen nekem? Milyen kincsre hívja fel a figyelmemet, amit félek elveszíteni? Lehet, hogy a félelem maga a kulcs, amely egy mélyebb réteget nyit meg bennem, egy olyan szobát, ahol még nem jártam, és ahol a valódi erőm szunnyad. Mert a legnagyobb félelmek mögött gyakran a legnagyobb áttörések rejlenek. A bizonytalanság elengedésének ajándéka, az ismeretlenbe vetett hit gyógyító ereje. A szív kószáló pillangói ma arra hívnak, hogy nézzek szembe a tükörrel, és ne féljek attól, amit ott látok. Inkább köszönjem meg a tükörnek, hogy rámutat a rejtett értéke