A Szív Suttogó Rubinvörös Lángja

A belső hang. Olyan sokszor elnyomjuk, félünk a szavától, a lehetséges irányoktól, amiket mutat. Pedig ott van, a szívünk mélyén, egy apró rubinvörös láng, ami suttog, vezet, emlékeztet arra, kik is vagyunk valójában. Évekig éltem a társadalom elvárásainak árnyékában, elfojtva minden egyedi vágyat, minden apró ötletet, ami a szívem mélyéről tört fel. Egy nap aztán, egy csendes őszi estén, ahogy a kandalló tüzét néztem, meghallottam. Nem hallottam szó szerint, hanem éreztem. Egy forró, bizsergető érzés áramlott át rajtam, és egy kép jelent meg a belsőmben: én, festve, boldogan, szabadon. Addig sosem gondoltam arra, hogy a festés lehet az én utam. De az a rubinvörös láng, az a suttogó szív, nem hazudott. Azóta minden nap ecsetet ragadok, és hagyom, hogy a színek vezessenek. Mert rájöttem, a belső hang a legfontosabb iránytű. Ne féljünk meghallani, ne féljünk követni. Mert ott találjuk meg önmagunk elveszett darabkáit. Ott találjuk meg a valódi boldogságot. A szívünk rubinvörös lángja sosem alszik ki, csak várja, hogy végre figyeljünk rá.