A Szorongás Ametiszt Ketrece

A szorongás néha olyan, mint egy csodálatos, ragyogó ametisztből épített ketrec. Gyönyörűnek látszik kívülről, a lila kristályok vonzzák a tekintetet, ám belül fogva tart, a légzés szűkül, a gondolatok pedig vad lovakként vágtáznak. Észrevétlenül építjük magunk köré, egy-egy apróbb félelemből, bizonytalanságból, régi sérelemből illesztve össze a kristályokat. Aztán egyszer csak ott állunk benne, gyönyörködve a falak szépségében, miközben elfelejtjük, hogy a felhőtlen égbolt, a végtelen lehetőségek, a szabadság kívül vár ránk. A kulcs pedig a kezünkben van. Nem egy fényes, csillogó kulcs, hanem egy egyszerű, rozsdás darab. A megértés kulcsa. Megérteni, hogy a szorongás nem egy ellenség, hanem egy jelzőfény. Egy jelzés, hogy valamire figyelni kell, valamit meg kell gyógyítani. Ha elfogadjuk a jelzést, ha szembenézünk a félelmeinkkel, akkor a kulcs elfordítható, és az ametiszt ketrec fala apró, színes kövekké hullik szét, melyeket aztán szórhatunk szét a szélben, engedve, hogy a föld visszaváltoztassa őket egyszerű homokká.