A Szótlanság Arany Fátyla

Néha a legmélyebb bölcsesség a szavak mögött rejtőzik. Nem a kényszeres magyarázatokban, a folyamatos bizonygatásban, hanem abban a csendben, amely betölti a teret két lélek között. Emlékszem egy alkalomra, egy régi barátommal találkoztam, akivel évek óta nem beszéltünk. Volt bennem egyfajta görcs, hogy mindent elmondjak, mindent megmagyarázzak, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. De ahogy leültünk egymással szemben, éreztem, hogy a szavak csak akadályok lennének. Néztünk egymásra, és abban a pillanatban valami megváltozott. A csend nem teher volt, hanem egy puha, arany fátyol, ami beborított minket. Benne volt minden, amit nem mondtunk ki: a megbánás, a hiány, a szeretet. És tudtam, hogy ez a néma megértés többet ér, mint bármilyen szónoklat. A szótlanság néha az egyetlen nyelv, amit a szív igazán ért. Főleg akkor, amikor a Nap épp kvadrátban áll a hallgatás bolygójával.