A Tettvágy Vérvörös Gránátköve

Néha a lélek nem vágyik csendre, harmóniára. Néha zúgni akar, mint egy forró lávafolyam, elpusztítani a régi, megkövesedett formákat, hogy újat teremtsen. A tettvágy, a cselekvés ösztöne nem mindig a türelem ellensége. Lehet ez is spirituális út, egyfajta teremtő őrület.

Emlékszem, egy alkalommal egy idős mesterrel ültem egy hegytetőn, figyelve a naplementét. A horizont vörös és narancssárga színekben izzott. Én a megszokott spirituális leckét vártam, a befelé fordulást, a csend erejét. Ő azonban rám nézett, és a szeme mélyén valami szokatlan csillogást láttam. „Látod azt a tüzet ott lent?” – kérdezte, a völgyben pislákoló tábortüzekre mutatva. „A csend szép és fontos, de néha a tűzre is szükség van. A tűz megtisztít, átalakít, új energiát szabadít fel.”

Értettem a szavait. Nem mindig kell a harmóniára törekedni. Néha a diszharmónia is taníthat. A tettvágy, ha bölcsességgel párosul, nem pusztítás, hanem teremtés lehet. Egy ösztön, mely arra ösztönöz, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, hogy megvalósítsuk önmagunkat, hogy nyomot hagyjunk a világban. Ne féljünk a vérvörös gránátkövek tüzétől, mely bennünk izzik. Használjuk őket bölcsen, teremtő erővel.