A Tökéletlenség Ametiszt Geódái

Néha úgy érzem, mintha egy ragyogó, de repedezett váza lennék. Tele fényes ametiszt kristályokkal, melyek a lélek mélyéről törnek elő, ám a felszínen ott a tökéletlenség törése, a hiba vonala. Mindig is igyekeztem a hibátlanra, a tökéletesre törekedni. Mintha csak úgy lennék méltó a szeretetre, a figyelemre, ha minden porcikám, minden gondolatom, minden tettem a tökéletesség illúzióját sugározza.

Évekig próbáltam elrejteni a repedéseket, drága aranyfüsttel betapasztani a hiányokat. De a ragasztó elszíneződött, a repedések újra feltűntek. A görcsös igyekezetben elfáradtam, és egy napon, egy csillagfényes éjszakán, mikor a Skorpió jegyének mélységes vizein hánykódtam, megértettem valamit.

A tökéletlenség nem hiba, hanem kapu. Kapu önmagam valódi, csiszolatlan lényegéhez. A repedések nem eltakarni valók, hanem ablakok, melyeken át a fény bejut, és megvilágítja a belső ametiszt geódák ragyogását. A tökéletlenség az, ami emberivé, egyedivé tesz. Ahol a törések vannak, ott van a lehetőség a gyógyulásra, a növekedésre, a feltétel nélküli szeretet megtapasztalására.

És most, mikor ránézek a repedezett vázámra, már nem a hibát látom, hanem a szépséget. A fény játékát a kristályokon, a történetet, melyet a törések mesélnek. A tökéletlenség nem a vég, hanem egy új kezdet. Egy meghívás a valódi, autentikus önmagunk felé. Egy meghívás a feltétel nélküli szeretet felé.