A Tökéletlenség Rubin Vörös Rózsája

Oly sokáig kerestem a tökéletességet. Festettem, faragtam, építettem, próbáltam minden mozdulatot a legvégsőkig csiszolni. Úgy hittem, a hibátlanság a kulcs a megértéshez, az elfogadáshoz, a szeretethez. Aztán egy nap, egy hatalmas vihar után találtam rá. A kertemben feküdt, földdel borítva, a legszebb, legillatosabb rózsa, amit valaha láttam. Egy szirma letört, a levelei tépázottak voltak, mégis... a mélyvörös színe, az életben maradásért folytatott csendes harca valami egészen lenyűgöző volt.

Akkor értettem meg, hogy a tökéletlenségben rejlik az igazi szépség. A repedésekben, a hiányosságokban, az apró hibákban. Ezek tesznek egyedivé, ezek adnak karaktert és mélységet. Mert ki szeretne egy olyan virágot, ami sosem volt kitéve a szélnek, az esőnek? Aminek a tökéletessége valójában csak egy steril illúzió?

Azóta másképp tekintek a saját hibáimra is. Nem elrejteni akarom őket, hanem megélni, elfogadni, sőt, ünnepelni. Mert ezek a rubin vörös rózsaszirmok az én lényem kertjében. Ezek tesznek engem azzá, aki vagyok. És ez, talán, a legszebb tökéletlenség.