A Tökéletlenség Rubin Vörös Virágai

Olyan sokáig kerestem a tökéletességet, a hibátlan harmóniát. Azt hittem, csakis akkor lehetek méltó a szeretetre, ha minden porcikám, minden tettem tökéletes. Mint egy ékszerész, csiszoltam magamon a vélt hibákat, de minél jobban igyekeztem, annál távolabb kerültem önmagamtól. Aztán, egy álmatlan éjszakán, megpillantottam a kertben a Hold fényében fürdő rózsabokrot. Nem volt egyetlen tökéletes virág sem rajta. Volt, amelyiket megrágta a hernyó, volt, amelyik szirmait a szél tépázta meg, de mégis, mindegyikük gyönyörű volt a maga módján. Rubin vörös színük mélyebbnek, vibrálóbbnak tűnt a Hold sápadt fényében. Akkor értettem meg, hogy a tökéletlenségben rejlik az igazi szépség. Hogy a hibáink, a gyengeségeink tesznek minket egyedivé, szerethetővé. Mint ahogy a vénuszi bolygó is néha hátrál, a látszólagos tökéletlenségben rejtve mélyebb leckéket hozva felszínre, úgy mi is a tökéletlenségünk által növekedünk, virágzunk. Engedjük hát, hogy a tökéletlenség rubin vörös virágai kibontakozzanak a szívünkben, és mutassák meg a valódi, hibátlan szépségünket.