A Tudatlanság Zafír Börtöne

Azt mondják, a tudatlanság áldás. Én azt mondom, zafír börtön. Csillogó, gyönyörű, de rácsokból épül. Emlékszem, gyermekkoromban milyen biztonságban éreztem magam abban a kis zafír cellában. Nem tudtam a világ fájdalmáról, a háborúkról, az igazságtalanságokról. Azt hittem, mindenki jó, minden szép, és minden örökké tart.

Aztán egyszer, egy repedés keletkezett a zafíron. Egy könyv volt, egy beszélgetés, egy pillanat, ami megmutatta, hogy a valóság sokkal árnyaltabb. És elkezdtem törni a rácsokat. Minden egyes új ismeret, minden egyes tapasztalat egy-egy darabot tört le a zafírból. Fájdalmas volt. Mintha a bőrömről tépnék le egy védőréteget.

De a fájdalommal együtt megérkezett a szabadság is. Megértettem, hogy a tudatlanság nem áldás, hanem kényelmes illúzió. A valódi áldás a tudás, a képesség, hogy lássuk a világot a maga teljességében, a szépségével és a szörnyűségeivel együtt. Most már nem a zafír börtönben élek. Egy nyitott mezőn állok, a nap süt az arcomba, és a szél a hajam játssza. Lehet, hogy néha viharok jönnek, de tudom, hogy képes vagyok túlélni őket. Mert a tudás az erő. A tudás a szabadság. És a tudás a szeretet.