A Túlélés Gránát Vörös Sebei

A túlélés néha olyan, mint egy gránátalma. A ragyogó, mélyvörös külső mögött ott rejtőznek a magok, mindegyik egy-egy sebhely, egy-egy emlék a küzdelemről. Az én gránátalmám is érett már. Sokat vágtak belőle, sok magját tépték ki a helyéről, de a nedvessége, az édes-savanyú íze megmaradt.

Sokáig haragudtam a kezekre, melyek szétmarcangolták a héjamat. Éreztem az igazságtalanságot, a fájdalmat, ahogy a lédús részek szétszóródtak. De ahogy teltek az évek, ahogy a napok súlya mélyebb barázdákat vésett az arcomra, elkezdtem meglátni valamit a sebekben.

Mert minden egyes mag egy történet. Egy lecke a kitartásról, a rugalmasságról. Megtanultam, hogy a törések nem gyengítenek, hanem formálnak. Az a vörös nedv, mely egykor a fájdalom szimbóluma volt, most az életerőm, a bátorságom esszenciája.

A Skorpió jegyében születtem. Mélyen érzek, és intenzíven élek meg mindent. Tudom, hogy a túlélés nem csak a külső támadásokról szól, hanem a belső démonokkal való harcról is. A gránátalma megtanított arra, hogy ne féljek megmutatni a sebeket. Mert a sebek tesznek igazzá, eredetivé. És mert a sebekben rejlik a gyógyulás lehetősége.

Most már nem takargatom a vörös nyomokat. Büszkén viselem őket, mint egy ékszert, mely a túlélés erejét hirdeti. Mert tudom, hogy a gránátalma nem csak egy gyümölcs. Hanem egy szimbólum. A reményé, a megújulásé, és a feltétel nélküli önelfogadásé. És ha valaki belenéz a szemeimbe, láthatja a gránátalma vörös fényét, mely örökké ég bennem.