A Túlzás Aranyló Mézescsapdája

A túlzás édes illata hívogat, mint a mézé a virágok között. Olyan csábító, olyan beteljesítőnek tűnik. Egy pillanatra elfeledtet mindent, ami valóságos, ami mérsékelt, ami kiegyensúlyozott. Mintha egy aranyló mézescsapdába esnénk, ahol minden érzékünk túlfűtött, minden vágyunk azonnal kielégül.

Emlékszem egy alkalomra, mikor túlzásokba estem a jósággal. Olyan nagyon akartam segíteni egy barátomnak, hogy átvettem a problémáit, a feladatait, a felelősségét. Azt hittem, ezzel mutatom ki a szeretetem, a támogatásom. De csak ártottam neki – és magamnak is. Megfosztottam őt a fejlődés lehetőségétől, engem pedig kimerített a folyamatos túlfeszítettség.

A túlzás nem csak anyagi dolgokra vonatkozik. Lehet túlzott aggódás, túlzott maximalizmus, túlzott szigorúság is önmagunkkal szemben. Minden, ami kibillenti a mérleg nyelvét, ami elveszi a belső harmóniát. Fontos emlékeznünk, hogy a telihold fényessége is csak akkor gyönyörű, ha a sötétség is jelen van mellette. A túlzásokban elveszítjük a perspektívát, a lényeget. Ne feledjük: a legédesebb méz is keserűvé válhat, ha túl sokat eszünk belőle.