A Túlzás Tigrisszem Örvényei

Mindig is hajlamos voltam a túlzásra. Nem csak a vásárlásban, az evésben, a munkában, hanem az érzésekben is. Mindent százszoros nagyításban láttam, a boldogság euforikus magasságokba repített, a szomorúság pedig feneketlen mélységekbe taszított. Mintha nem létezne finomhangolás, csak a hangerőszabályzó maximumra tekerése. Azt hittem, ez a szenvedély, az élet iránti olthatatlan szomj.

Egy nap azonban egy idős kertészre találtam a parkban, aki egy különleges virágot gondozott. A tigrisszem színében pompázott, de a levelei már sárgultak, látszott, hogy túlöntözték. "Gyönyörű," mondtam, de a kertész szomorúan megrázta a fejét. "Igen, az lenne. De túl sokat adtam neki. Túl sok vizet, túl sok tápoldatot, túl sok figyelmet. Megfojtottam a jósággal."

Akkor értettem meg. A túlzás, bármilyen jószándékú is, megfojthat. A túlzott szeretet birtoklássá válhat, a túlzott ambíció kiégéshez vezethet, a túlzott aggodalom pedig lebéníthat. Az egyensúly az, ami életben tart, ami táplál. Mint a napfény és az árnyék váltakozása, a be- és kilégzés ritmusa. A tigrisszem ereje abban rejlik, hogy megmutatja az arany középutat, emlékeztetve arra, hogy néha a kevesebb több. És hogy a valódi szenvedély nem a túlzásban, hanem a jelenlétben rejlik, abban, hogy teljes szívvel éljük meg a pillanatot, anélkül, hogy belefulladnánk.