A Türelem Ametiszt Csendje

Olykor a Lélek türelmetlensége olyan, mint a tomboló szélvihar. Mindent azonnal akarunk, a válaszokat, a megoldásokat, a beteljesülést. Mintha egy láthatatlan versenyfutásban vennénk részt, ahol a késlekedés egyenlő a kudarccal. Pedig a valódi növekedés a csendben, a várakozásban, a megfigyelésben rejlik. Emlékszem, egy régi mester egyszer azt mondta: "A bambusz hosszú évekig csak gyökereket ereszt a föld alatt, látszólag semmi sem történik. Aztán egyetlen év alatt az égig nyúlik." Mi is olyanok vagyunk, mint a bambusz. A felszínen lehet, hogy úgy tűnik, stagnálunk, de odabent a gyökereink egyre mélyebbre hatolnak, egyre erősebben kapaszkodnak. A türelem nem passzivitás, hanem egyfajta aktív várakozás, egy belső bizalom abban, hogy minden a megfelelő időben érkezik. A csendben meghalljuk a suttogó intuíciót, a várakozásban meglátjuk a rejtett lehetőségeket. Az ametiszt csendje emlékeztet minket arra, hogy a Léleknek időre van szüksége a virágzáshoz. Ne siettessük a természet rendjét, hanem bízzunk abban, hogy a legszebb dolgok lassan érnek be.