A Türelem Ametiszt Virágzása

Azt mondják, a türelem rózsát terem. Én azt mondom, a türelem ametisztet virágoztat. Figyeltem ma egy pók hálószövését. Órákig tartott, ahogy a vékony szálakat feszítette a két faág közé, a széllel dacolva, a rezgésekre figyelve. Egyetlen rossz mozdulat, és minden kezdődhet elölről. Nem sietett. Nem bosszankodott. Egyszerűen csak létezett, és tette, ami a dolga.

És én? Én türelmetlenül várom, hogy a magok, amiket elültettem, azonnal kihajtsanak. Kívánom, hogy a tervek, amiket szőttem, máris valóra váljanak. Feledkezem meg arról, hogy a növekedés időt igényel. A földnek először befogadnia kell a magot, majd táplálnia, hogy az gyökeret ereszthessen. Aztán lassan, kitartóan, a nap felé nyújtózkodva, kibontakoztathassa a szirmait.

A pók hálója nem csak egy csapda. Egy tanítás is. Emlékeztet arra, hogy a türelem nem passzivitás, hanem egy mélyebb, bölcsebb cselekvés. Egyfajta ráhangolódás a kozmikus ritmusra. Az idő nem ellenség. Ő a kertészünk. Ő az, aki gondozza a lelkünkben rejlő lehetőségeket, és engedi, hogy a türelem lila ametisztje a megfelelő pillanatban virágba boruljon.