A Türelem Borostyán Színű Fája

A türelem... milyen nehezen sajátítható erény. Olykor úgy érzem, mintha egy borostyán színű fa tövében ülnék, melynek gyökerei mélyen a földbe kapaszkodnak, lombja pedig a végtelen ég felé nyújtózik. Látom a fán érő gyümölcsöt, a kiteljesedés ígéretét, de a türelmetlenség méregfogai ott lapulnak bennem. Azt súgják, rázd meg a fát, csavard le a gyümölcsöt, vedd el azonnal, ami a tiéd lehetne.

És néha, bevallom, engedek a kísértésnek. Rázom a fát, erővel próbálom birtokba venni, ami még nem érett. De a gyümölcs ilyenkor savanyú, keserű, és a fa ágai megsebeznek. Ráébredek, hogy a türelem nem passzív várakozás, hanem aktív jelenlét. Gondozás. Locsolás. A gyökerek táplálása.

A türelem annak megértése, hogy minden a maga idejében érik be. Ahogy a Nap is lassan járja útját az égen, ahogy a holdfázisok ismétlődnek, úgy a mi életünkben is ciklusok követik egymást. Most talán a tavasz ideje van, a vetésé. A nyár, a növekedésé. És eljön majd az ősz is, az aratásé. De ehhez idő kell.

És a fa... a türelem fája, ott áll, borostyán fényében fürdőzve, emlékeztetve arra, hogy a legédesebb gyümölcsökért a legmélyebb türelem szükségeltetik. Mert a türelem nem más, mint a hit abban, hogy a dolgok a legjobbkor és a legjobb módon fognak kibontakozni. A türelem a szeretet csendes, borostyán színekben ragyogó imája.