A Türelem Borostyán Színű Lépcsői

Valahol mélyen, ott, ahol a szívünk a csillagok porából szőtt dallamokat hallgatja, ott lakozik a türelem. Nem egy statikus erény, hanem egy dinamikus mozgás, egy borostyán színű lépcsősor, mely a vágyaink csúcsára vezet. Oly sokszor akarjuk azonnal megragadni azt, amit szívünk mélyén kívánunk. Rángatjuk a magot a földből, mielőtt gyökeret ereszthetne. Pedig minden dolognak – egy barátságnak, egy ötletnek, egy szerelemnek – megvan a maga ritmusa, a maga növekedési sebessége.

Láttam egy idős kertészt, aki évtizedek óta ugyanazt a rózsakertet gondozta. Megkérdeztem tőle a titkot. Nem a különleges trágya volt, sem a ritka rózsafajta. Hanem a türelem. Figyelte a növényeit, mint egy édesanya a gyermekét. Tudta, mikor van szükségük vízre, mikor árnyékra, és mikor egyszerűen csak arra, hogy békén hagyják őket. Elmondta, hogy a legszebb rózsák azok, amelyek lassan, a saját tempójukban bontakoztak ki.

Mi is rózsák vagyunk, és a kert maga az életünk. Ne siettessük a virágzást. Engedjük, hogy a napfény és az eső tápláljon bennünket, és hogy a gyökereink mélyre hatoljanak a földben. Ha türelmesek vagyunk, meg fogjuk látni, hogy a legszebb dolgok akkor érkeznek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. És amikor végre felérünk a borostyán színű lépcsők tetejére, rájövünk, hogy az utazás legalább annyira értékes volt, mint maga a cél.