A Türelem Borostyán Színű Nektárja

Oly sokszor türelmetlenül toporgok a sors kapujában, mintha a kulcs valahol a zsebem mélyén rejtőzne, pedig valójában az idő az a kulcs. Épp a kertben ültem, egy rég elhanyagolt rózsabokor előtt. Tele volt szúrós tövisekkel, levelei fakók, virágot pedig már évek óta nem hozott. A hirtelen impulzus azt diktálta, vágjam ki, szabaduljak meg tőle. De aztán eszembe jutott egy régi történet, egy mester tanítása a türelemről. Úgy döntöttem, inkább locsolom, tápoldatozom, gyomlálom körülötte a gazt. Nap mint nap figyeltem, alig látható változásokat kutatva. Hónapok teltek el. És aztán, egy reggel, amikor a Nap lágyan simogatta a kertet, megláttam. Egyetlen, apró rügyet, szinte áttetsző, borostyánszínű. A türelem virága. Rájöttem, nem elég elültetni a magot, gondozni is kell, kivárni a megfelelő pillanatot, amikor a fény és a víz találkozik a föld mélyén rejlő lehetőséggel. Mindennek megvan a maga ideje. A türelem nem passzivitás, hanem aktív várakozás, a hit megőrzése a sötétségben is, a tudat, hogy a borostyánszínű nektár egyszer kibontakozik, ha megadjuk neki az időt.