A Türelem Kaktuszvirágának Tüze

A türelmetlenség forró homokja égeti a talpam. Olyan gyorsan szeretnék eljutni a célomhoz, a beteljesülés oázisához. Kapkodok, siettetek, és közben elfelejtem élvezni az utat, a tanulságokat, amiket minden egyes lépés tartogat. Mint egy szomjas vándor, aki mohón ront a vízforrásra, és ahelyett, hogy hűsítse, megfullad benne.

Ma reggel egy kaktuszra bukkantam a kertemben. Egy aprócska, tövises növényre, mely lassan, kitartóan növekszik a perzselő nap alatt. És akkor megértettem. A türelem nem passzív várakozás, hanem aktív részvétel a folyamatban. A kaktusz nem sietteti a virágzást, tudja, hogy minden a maga idejében történik. Addig gyűjti az energiát, szívja magába a napfényt, és mélyre ereszti a gyökereit.

És amikor eljön az ideje, a kaktusz kibontja a virágát. Egy gyönyörű, illatos virágot, mely csak egyetlen éjszakán át tündököl. De az a virágzás a hosszú, türelmes növekedés csúcspontja, az élet ünnepe.

Azóta minden reggel megérintem a kaktusz töviseit. Emlékeztetnek arra, hogy legyek türelmesebb magammal és a világgal. Hogy bízzak a folyamatban, és élvezzem az utat. Mert a türelem nem gyengeség, hanem erő. A türelem a kaktuszvirág tüze, mely lassan, de biztosan eléri a célját. A türelem az a csendes belső tudás, hogy minden a maga idejében, tökéletesen fog kibontakozni. Most, hogy a Vénusz a Bikában jár, különösen fontos ez a lecke.