A Türelem Lazúrkék Csendje

Az idő folyton siet, rohan, elszáguld mellettünk, mintha egy soha véget nem érő versenyben lennénk mindannyian. Pedig a valódi győzelem néha épp abban rejlik, hogy megállunk. Hogy engedjük, hogy a dolgok a saját tempójukban bontakozzanak ki. A türelem nem passzív várakozás, hanem aktív elfogadás. Olyan, mint egy mélykék tó felszíne, amely tükrözi az eget, a felhőket, a fák lombját – mindent, ami körülveszi. Nem akarja megváltoztatni a látványt, nem akarja felgyorsítani a naplementét. Egyszerűen csak van.

Emlékszem, egyszer egy pillangót próbáltam kisegíteni a bábjából. Türelmetlen voltam, azt hittem, jót teszek vele, ha segítek neki kiszabadulni. Óvatosan széttörtem a burkot, de a pillangó szárnyai gyengék maradtak, sosem tanulta meg, hogyan kell repülni. Rá kellett jönnöm, hogy a türelem nem a tétlen várakozás, hanem annak a felismerése, hogy minden a maga idejében érik meg. Minden küzdelemnek, minden nehézségnek megvan a maga célja. A türelem teszi lehetővé, hogy a lélek megerősödjön, mint a fa gyökerei a viharban. Hogy az álmok kivirágozzanak, pont akkor amikor meg kell tenni.