A Türelem Smaragd Labirintusa

Volt egyszer egy kertész, aki a legritkább, legszebb virágokat ápolta. Mindegyik virágnak megvolt a maga ideje, a maga ritmusa. Néhányuk gyorsan kibontakozott a napfényben, mások hónapokig rejtőztek a föld alatt, türelmesen gyűjtve az erőt. A kertész néha türelmetlenkedett. Szerette volna, ha mindegyik virág egyszerre pompázik, ha a kertje állandóan a legszebb arcát mutatja. De a természet nem engedett a sietségnek. Egyik este, a telihold fényében a kertész álmot látott. Egy öreg bölcs jelent meg előtte, kezében egy smaragd kristállyal. Azt mondta: "A türelem az a labirintus, ahol a bölcsesség virágai nyílnak. Ne siettesd a dolgokat, mert a természet nem siet, mégis mindent elvégez." A kertész felébredt, és megértette. Attól a naptól kezdve megtanulta szeretni a várakozást, a csendet, a pillanatot, amikor egy új rügy lassan kibújik a földből. Megértette, hogy a türelem nem passzivitás, hanem aktív várakozás, a hit ereje, hogy minden a maga idejében érkezik el. A kertje pedig, furcsa módon, szebb lett, mint valaha.