A Türelem Tejfehér Gyöngysora

A türelem. Milyen nehéz is megélni, amikor a lélek sürget, a szív vágyakozik, és az elme már rég kiszámította a lehetséges kimeneteleket. Én, aki tűz jegyben születtem, különösen ismerem ezt az érzést. Belül lobog a láng, ami azonnal akar mindent, ami szép, ami igaz, ami beteljesedést ígér. De az élet, a nagy tanítómester, gyakran csendre int.

Emlékszem, egyszer egy idős kertésszel beszélgettem. Éppen a legszebb rózsáit gondozta, gyöngéden simogatva a szirmokat. Megkérdeztem tőle, mi a titka. Azt felelte, a rózsa nem sietteti a kibontakozást. A föld mélyén türelmesen várja a megfelelő pillanatot, felszívja a napfényt és a vizet, lassan növekszik, míg végül egy nap, váratlanul, megmutatja a szépségét.

És valóban. A türelem nem passzivitás, hanem a belső bölcsesség megélése. Tudni, hogy minden a maga idejében érkezik. Nem erőszakolni a folyamatokat, hanem bízni a természet rendjében, a lélek irányításában, a sors finom szövésében. Engedni, hogy az idő elvégezze a munkáját, hogy a tapasztalások érleljék a szívünket, hogy a megpróbáltatások megerősítsék a lelkünket. A türelem nem várakozás a semmire, hanem tudatos ráhangolódás a jövőre, a belső munkára, az önmagunkkal való békés együttélésre. A türelem a szeretet egyik legszebb megnyilvánulása, önmagunk és mások felé. Hagyni, hogy a dolgok a maguk ütemében bontakozzanak ki, és közben élvezni az utazást.