A Türelem Tejfehér Gyöngyszeme

Ma reggel, ahogy a Nap a Bika jegyében lassan emelkedett, egy apró, szívszorító kép fogant meg bennem. Képzeltem egy magot, elvetve a földbe, sötétségbe zárva, vágyakozva a fényre. Milyen türelmetlen lehet! Feszül belül az élet, a potenciál, a tudás, hogy mi rejlik benne, de a felszín még oly távolinak tűnik.

És rájöttem, hogy mindannyian ilyen magok vagyunk. Türelmetlenül várjuk, hogy kikeljünk, hogy megmutathassuk a világnak, kik vagyunk valójában. El akarjuk érni a céljainkat azonnal, birtokolni a tudást, megélni a szerelmet. De a növekedéshez idő kell. Idő, hogy gyökereket eresszünk, idő, hogy táplálékot szívjunk fel, idő, hogy megerősödjünk.

A türelem nem passzivitás. Nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel várunk a csodára. Hanem azt, hogy közben gondozzuk a magunkat. Öntözzük a tudással, trágyázzuk a tapasztalatokkal, óvjuk a viharoktól. És bízzunk abban, hogy a megfelelő időben, amikor a Nap a legfényesebben ragyog, és a talaj a legtermékenyebb, mi is kinyílunk, és megmutatjuk a világnak a szépségünket. A türelem tejfehér gyöngyszeme bennünk ragyog, a legnehezebb pillanatokban is emlékeztetve minket a belső erőnkre és a természet ritmusára.