A Türelem Tejfehér Lótusza

A türelem… gyakran gondolunk rá úgy, mint egy erényre, amit valahol messze kell keresnünk, valami olyasmire, ami hiányzik belőlünk. Pedig ott van, mélyen bennünk, csak néha elfelejtjük locsolni. Képzelj el egy tejfehér lótuszt egy zavaros tó mélyén. A sár és a hínár között gyökerezik, mégis, napról napra, türelmesen növekszik felfelé, a fény felé. Nem sietteti a folyamatot, nem próbálja áttörni a víz felszínét egyetlen hatalmas ugrással. Tudja, hogy a maga ideje van.

Én is voltam türelmetlen. Szerettem volna mindent azonnal, most, rögtön. A karmikus leckéket, a szerelmet, a megvilágosodást… mindent! Aztán egy nap, miközben a kertemben ültem, megláttam egy apró, éppen kibúvó hajtást. Alig volt nagyobb egy gombostűfejnél. Eszembe jutott, hogy hetek óta vártam, hogy ez a bizonyos virág kibontakozzon. És ott volt, lassan, szinte észrevétlenül.

Rájöttem, hogy a türelem nem passzivitás. Nem azt jelenti, hogy tétlenül várunk valamire, ami majd az ölünkbe hullik. A türelem aktív várakozás. Figyelünk, gondozzuk, tápláljuk azt, aminek meg kell érnie. Ahogy a lótusz is lassan, kitartóan növekszik a sárban, úgy mi is kitartóan dolgozunk önmagunkon, miközben türelemmel várjuk a gyümölcseit. És amikor végre kibontakozik, a szépsége sokkal ragyogóbb lesz, mert tudjuk, hogy mennyi időt és energiát fektettünk bele. A türelem nem hiány, hanem egy belső erőforrás, a saját tejfehér lótuszunk, mely a szívünkben gyökerezik.