A Türelem Türkiz Lótusza

A kertemben ültettem el egy lótuszmagot. Naponta öntöztem, vártam a csodát, a ragyogó türkiz virágot. Teltek a napok, hetek, de semmi nem történt. Frusztrált lettem, hiszen mindent megtettem, mégsem láttam eredményt. Elkezdtem kapargatni a földet, hátha valami baj van a maggal, hátha nem jó helyre ültettem. Egy bölcs asszony, aki arra járt, megállított. "Ne háborgasd a csendet, gyermekem. A lótusz a sötétben gyökerezik, a mélyben készül a fényre. A türelem a kertésze." Szégyenkezve hagytam abba a kapargatást. Megértettem, hogy nem elég elültetni a magot és várni. El kell fogadni a természet ritmusát, a lassúságot, a csendes növekedést. A lótusz nem siet, a saját idejében bontja ki szirmait. Ahogy mi sem. A türelem nem passzivitás, hanem bizalom. Bizalom abban, hogy a megfelelő időben minden a helyére kerül, hogy a sötétségből fény születik. A lótusz végül kibontotta szirmait. És a türkiz ragyogása emlékeztetett arra, hogy a türelem maga a virágzás előszobája.