A Türelmetlenség Hematit Szele

A hegytetőn álltam, a szél cibálta a ruhámat, a tekintetem pedig a völgyet fürkészte. Tudtam, hogy ott, valahol a ködben, a virágzó mandulafák között rejtőzik a válasz, amire oly régóta vágytam. De a köd nem akart felszállni. Egyre csak sűrűsödött, mintha a türelmetlenségem táplálná. Minden egyes pillanat, ami eltelt, egyre nehezebb súlyként nehezedett a mellkasomra. Akartam, hogy a köd azonnal felszálljon, hogy a válasz azonnal megmutassa magát. Persze, a természetnek megvan a maga ritmusa, és az én rohanásom csak elmélyítette a homályt. Eszembe jutott egy régi történet egy mesterről, aki a bambuszrügy növekedését próbálta siettetni. Húzgálta, nyújtotta, de a rügy csak elroppant. A türelmetlenségem a saját rügyemet törte el. Letettem a terheim, mély lélegzetet vettem és hagytam, hogy a szél elcsendesítse a gondolataimat. Figyeltem a madarak énekét, a fű susogását. És ahogy a türelmetlenség szorítása enyhült, a köd lassan, szinte észrevétlenül kezdett oszlani. A völgy lassan feltárult, a mandulafák virágba borultak, és a válasz, ami oly régóta rejtőzött, most ragyogóan világos lett. Nem a sietségben rejlett a megoldás, hanem a türelem csendjében.