A Türelmetlenség Rozsdás Vaslépcsői

A türelmetlenség néha olyan, mint egy rozsdás vaslépcső. Ott áll meredeken az ösvényünk mellett, és csábít, hogy felrohanjunk rajta, megspórolva a hosszadalmas, kanyargós utat. Azt suttogja: "Gyorsabban, azonnal, ne vesztegesd az idődet!" De a rozsda alattomosan rejtőzik, és a hirtelen mozdulat könnyen megcsúszáshoz vezethet. Én is sokszor kaptam magam ezen a lépcsőn, kapkodva a válaszokért, a megoldásokért, a beteljesülésért. Azt hittem, ha elég gyorsan haladok, elkerülhetem a fájdalmat, a bizonytalanságot, a várakozás kínját.

Emlékszem, egyszer egy régi mestertől hallottam egy történetet egy kertészről, aki türelmetlenül húzgálta a növényeket, hogy azok gyorsabban növekedjenek. Természetesen a növények tönkrementek. A kertész a saját sietségével ölte meg azt, amit szeretett volna felgyorsítani.

Azóta, ha érzem a türelmetlenség szorítását, emlékeztetem magam erre a történetre. Megpróbálok lelassítani, belélegezni, és emlékezni arra, hogy minden dolog a maga idejében érik be. A türelem nem passzív várakozás, hanem aktív részvétel a pillanatban, elfogadva azt, ami van, és bízva abban, ami lesz. Leteszek a vaslépcsőről, és inkább a kanyargós ösvényt választom, tudva, hogy a valódi szépségek és tanulságok az út során rejlenek, nem a célban. A rozsda pedig talán egyszer letisztul, és a lépcső egy más, nemesebb célt szolgál majd.