A Türelmetlenség Vasrozsda Szaga

A türelmetlenség nem egy hirtelen láng, ami felcsap és elhamvad. Sokkal inkább egy finom rozsda, ami lassan, alattomosan marja szét a lelkünk tartóoszlopait. Észrevétlenül kúszik be a mindennapjainkba, az apró bosszúságokból táplálkozva. Amikor a sor túl lassan halad a boltban, amikor a reggeli kávé nem elég erős, amikor a szerettünk nem úgy reagál, ahogyan elvárjuk. Mind-mind apró szilánkok, amikből a türelmetlenség felépíti a maga bástyáját bennünk.

És mi történik akkor, amikor ez a bástya teljesen elkészül? Amikor a rozsda átjárja a lelkünk legmélyebb zugait? Akkor elveszítjük a kapcsolatot a jelen pillanattal. Nem tudjuk meglátni a szépséget a várakozásban, a csendben, a lassúságban. Csak a cél lebeg a szemünk előtt, és minden, ami nem azonnal visz oda, akadálynak tűnik. A türelmetlenség elszakít minket a természet ritmusától, az évszakok bölcsességétől, a Hold ciklusainak lassú, megnyugtató lüktetésétől.

Pedig a várakozás, a kivárás is lehet spirituális gyakorlat. Mint a magvetés. Elültetjük a magot a földbe, és nem kapargatjuk ki másnap, hogy megnézzük, gyökeret eresztett-e már. Türelemmel öntözzük, gondozzuk, és hagyjuk, hogy a Nap és az eső végezze a dolgát. Tudjuk, hogy a virágzás idővel eljön, ha hagyjuk a természetnek, hogy a saját ritmusában dolgozzon.

A türelmetlenség ellenszere a jelenlét. Ha megtanulunk megélni minden pillanatot a maga teljességében, ha képesek vagyunk észrevenni az apró csodákat magunk körül, akkor a várakozás is értelmet nyer. Akkor a sorban állás a boltban lehetőség arra, hogy elmélyedjünk a légzésünkben, a reggeli kávé a pillanatnyi öröm forrása, a szerettünk reakciója pedig alkalom a megértésre és az elfogadásra.