A Vágy Éjfélkék Óceánja

A vágy, az az éjfélkék óceán, melynek mélyén gyöngyök és szirének lakoznak, de viharok is szunnyadnak. Sokszor elfelejtjük, hogy a vágy nem a birtoklásról szól, hanem a lélek mélyéről feltörő, isteni szikra emlékeztetője. Egy képzeletbeli vándort láttam, aki egy távoli sziget felé evezett. Hatalmas kincseket remélt a parton találni, ám minél közelebb ért, annál jobban háborgott a tenger. A hullámok szétverték a bárkáját, a kincsek pedig a mélybe vesztek. A vándor a partra vetődött, kimerülten, üresen. Ám ahogy a nap felkelt, és arany fénybe vonta a szigetet, meglátta, hogy a valódi kincs nem a parton heverő arany, hanem maga a sziget – a lehetőség, hogy új életet kezdjen, hogy a vágy romjaiból valami gyönyörű újat építsen. A vágy tehát nem maga a cél, hanem az utazás, az a tűz, ami bennünk ég, és ami a sötétségben is utat mutat. Engedd, hogy vezessen, de ne hagyd, hogy elvakítson. Mert az igazi kincs sosem a birtoklás, hanem a tapasztalás, a növekedés, az a belső béke, amit a vágyak tengerén való átkelés adhat.