A Vágy Éji Pillangóinak Hamuja

A vágy... egy éji pillangó, szárnyait holdfény itatja, s a szív lángja felé repül, önnön pusztulását keresve. Ó, hányszor hittem azt, hogy a vágy az élet motorja, az ami előre hajt, ami értelmet ad a létezésnek! Meg akartam szerezni, birtokolni, elérni mindazt, ami után epedtem. Karrier, elismerés, szerelem… mind a birtoklás ködébe burkolózva.

Aztán, egy nap, egy csendes, csillagfényes estén, ahogy a tó tükrében néztem magam, megláttam a pillangó hamuját a szememben. A vágy, amire oly sokáig vágytam, elhamvasztotta a valódi énem. A birtoklás illúziója, a ragaszkodás láncai fogságba ejtettek. Rájöttem, hogy a vágy nem a boldogság forrása, hanem épp az akadálya. Mert a boldogság nem a birtoklásban, hanem az elengedésben rejlik. Abban a csendes elfogadásban, hogy semmi sem a miénk igazán, csak a pillanat, a tapasztalás.

Most már nem kergetem a pillangókat. Inkább hagyom, hogy leszálljanak rám, egyetlen, rövid pillanatra, mielőtt tovább repülnének. És hálás vagyok a látványukért, a könnyedségükért, a mulandóságukért. Mert a mulandóság tanít meg igazán értékelni a jelenlétet.