A Vágy Gránátvörös Labirintusa

A vágy, ez a gránátvörös labirintus, sokszor elvakít minket. Tudom, mert én is bolyongtam benne. Évekig kergettem azt, amiről azt hittem, boldoggá tesz: elismerést, hatalmat, birtoklást. Mint a pillangó, ami a láng felé repül, vakon követtem a csillogást, anélkül, hogy megkérdeztem volna magamtól: vajon ez a tűz valóban melegít, vagy csak hamuvá éget?

Egyik éjszaka, telihold idején, álmot láttam. Egy hatalmas, gránátvörös labirintus közepén álltam, és minden falon ott tükröződött az arcom, de mindegyik torzabb, ridegebb volt az előzőnél. Megértettem: a vágyaim nem engem tükröznek, hanem egy ideált, egy hamis képet, amit magam elé festettem.

Felébredve rájöttem, hogy a valódi boldogság nem abban rejlik, amit elérek, hanem abban, aki útközben leszek. A vágyak nem rosszak, de uralniuk kell minket, nem pedig mi őket. Azóta a gránátvörös labirintus falai közt is bátrabban járok, tudva, hogy a kiút önmagam megismerésén keresztül vezet.