A Vágy Opálfényű Kertje

A vágy, sokszor démonizált terület. Pedig nem ellenség, csupán egy iránytű, mely a Lélek legmélyebb kertjének kapujához vezet. Nem a birtoklás kétségbeesett görcse, hanem a virágok illata, a gyümölcs íze utáni sóvárgás. Egykor, amikor eltévedtem a megfelelés rideg labirintusában, elfojtottam minden vágyam. A szívem szürke kővé vált, nem éreztem a Nap melegét. Aztán egy álomban megjelent egy öreg kertész, opálfényű öntözőkannával a kezében. "A vágyaid a magjaid" - súgta - "ha nem ülteted el őket, nem fog virágozni a kerted." Ébredés után lassan, félve elkezdtem figyelni a belső hangra. Nem a hiányra fókuszáltam, hanem arra, hogy mi az, ami valóban örömet okoz. A vágyak nem azonnal teljesültek, de a kertem lassan megtelt élettel. Rájöttem, hogy a vágy nem a cél, hanem az út maga. Egy gyönyörű, opálfényű kertbe vezető út.