A Vágy Rubinvörös Labirintusa

A vágy, ez a rubinvörös labirintus, melynek falai között bolyongunk, néha elveszve, néha pedig azt hisszük, megtaláltuk a kiutat. Pedig a labirintus nem a cél, hanem maga az utazás. Emlékszem, egy régi tibeti mesében, egy fiatal szerzetes arról álmodozott, hogy híres gyógyító lesz. Minden nap a kolostor könyvtárában ült, órákon át tanulmányozta a gyógynövények titkait, szinte érezte a por illatát és a pergamen érintését az ujjai alatt. Nagyon vágyott a hírnévre, az elismerésre, a tudásra, mely gyógyítóvá avatja. Egy nap az öreg láma elé járult, és elmondta neki vágyát. A láma mosolygott, és azt mondta: "Jó, hogy van vágyad, mert az hajt előre. De vigyázz, a vágy olyan, mint egy tükör: ha csak a saját arcodat látod benne, sosem jutsz ki a labirintusból." A szerzetes értetlenül nézett. A láma folytatta: "A valódi gyógyító nem azért gyógyít, hogy elismerést kapjon, hanem mert látja a szenvedést, és enyhíteni akarja. A vágyad ne rólad szóljon, hanem a világról. Akkor a rubinvörös labirintus kapui maguktól megnyílnak." A szerzetes megértette. Elhagyta a könyvtárat, és elkezdett a kolostor lakóit segíteni, nem a tudásért, hanem a szeretetért. És ahogy a vágya átalakult szolgálattá, a rubinvörös falak eltűntek, és a hírnév - melyet sosem keresett - magától megtalálta. A vágy nem ellenség, hanem iránytű. Csak arra kell figyelnünk, hogy melyik irányt mutatja. A külvilág felé, vagy a szívünk mélyére.