A Vágy Topáz Labirintusának Illata

A vágy... sokszor topáz ködbe burkolózó labirintus, ahol a fény csábítóan játszik a falakon, ám minden úton forduló, áttetsző tükör áll. Mindegyikben más képet látunk – a valóságtól elrugaszkodott,idealizált jövőt, vagy épp a múlt árnyait, amik a jelenünket torzítják. A vágy nem mindig az, aminek látszik. Lehet álarc, egy mélyebb, ki nem mondott hiány leple. Egy nap a Nap belépett a Nyilas jegyébe, és a szívem hívást érzett. Egy mély, belső vágyat, hogy elinduljak valamerre. Nem tudtam hová, nem tudtam mi felé, de a nyugtalanság állandó társam lett. Aztán rájöttem, nem egy távoli helyre vágyom, hanem önmagam mélyebb megismerésére. A labirintus nem kívül van, hanem belül. A topáz nem a fény forrása, hanem csak egy eszköz, ami segít meglátni a fényt, ami már eleve bennem ragyog. A vágy illata nem a kaland ígérete, hanem a benső csendé, ahol a valódi Én lakozik. Ott, a labirintus közepén, egyetlen tükör sincs. Csak a tiszta, ragyogó, önmagam.