A Vágy Topáz Sárga Tüzének Illata

A vágy – egy topáz sárga tűz, mely ott lobog bennünk, néha lángolva, néha csak parázslik. Nem rossz, nem jó, egyszerűen van. Mint a nap, mely táplálja az életet, de perzsel is, ha nem óvjuk magunkat. Én, a Mérleg jegy szülötte, mindig is egyensúlyra törekedtem. Kerestem az arany középutat a vágyaim és a valóság között, de be kellett látnom, a vágy nem egy mérleg, mely egyik serpenyőbe a birtoklást, a másikba pedig a lemondást helyezi. A vágy egy virág, mely öntözésre vár, de ha túl sok vizet kap, elrothad. Emlékszem, egy régi boltban láttam meg a tökéletes antik íróasztalt. Éreztem, ahogy a vágy szinte megéget belülről. Kétségbeesetten akartam, eljátszottam a gondolattal, hogy hol fog állni, milyen leveleket fogok rajta írni. Azután eszembe jutott a tágas szobám, a többi bútor. Nem illett volna oda. A vágyam, mint egy gyorsan fellobbanó tűz elhamvadt, helyét pedig furcsa üresség és egyfajta béke váltotta fel. Megértettem, hogy a vágy nem mindig azt jelenti, hogy birtokolnunk kell valamit. Néha elég az illata, a látványa, az érzés, melyet kivált belőlünk. És ez az illat, ez a sárga tűz emlékeztet arra, hogy élünk, hogy érezzük a világot, hogy álmodunk.