A Vágyak Színes Szélforgói

A vágy... gyakran festjük démoni erőnek, a boldogság útjában álló akadálynak. Pedig a vágy maga a lendület, a lélek szívós szárnya, mely a láthatatlan felé repít. Ne a birtoklás, ne a beteljesülés legyen a lényeg, hanem maga a törekvés.

Elképzeltem egy mezőt, tele apró, színes szélforgókkal. Mindegyik egy-egy vágyat képviselt. Van köztük harsány piros, a szenvedély lángja. Mélyzöld, a növekedés, a tanulás iránti szomj. Halvány rózsaszín, a szeretet, a gyengédség reménye. És ott van a sötétkék, a tudás mélységeibe vágyódó lélek.

Egyik sem áll mozdulatlanul. Mindegyiket a szél hajtja, a vágyak ereje. Van, amelyik gyorsabban pörög, van, amelyik lassabban. Van, amelyik néha megakad, de aztán újra nekifut. A lényeg, hogy forognak. Ez a forgás maga az élet, a változás, a fejlődés.

És rájöttem, nem kell minden szélforgót megragadni, nem kell birtokolni a forgásukat. Elég, ha gyönyörködöm bennük, ha engedem, hogy a látványuk inspiráljon. Elég, ha tudom, hogy a vágyaim élnek bennem, hajtják a szekerem, még akkor is, ha sosem valósulnak meg teljesen. Mert a valódi érték nem a célba érés, hanem az út maga, a szélforgók tánca a mezőn. A bennünk rejlő lehetőségek soha véget nem érő tánca.