A Változás Borostyán Pillangói

Olyan sokáig kapaszkodunk a megszokottba, mintha az lenne az egyetlen szilárd pont a végtelen óceánon. Félünk a változástól, a bizonytalantól, pedig a lélek mélyén tudjuk, hogy az igazi növekedés csak ott kezdődik. Képzelj el egy borostyánba zárt pillangót. Tökéletes, gyönyörű, de örökre mozdulatlan. Biztonságban van a külvilág zajától, de sosem tapasztalhatja meg a szárnyalás szabadságát, a virágok illatát, a szél játékát.

Én is sokáig egy ilyen borostyánbörtönben éltem. A félelmeim, a régi sérelmek, a jövő iránti aggodalom mind-mind rétegekben rakódtak rám, míg végül teljesen elszigeteltek a valódi lényegtől. Aztán egy nap, mikor már azt hittem, nincs kiút, megpillantottam egy apró repedést a páncélomon. Egy pici fény szűrődött be rajta, és a szívem mélyén valami megmozdult. Nem tudtam mi az, de éreztem, hogy valami megváltozik.

Elkezdtem dolgozni magamon. Lassan, türelmesen csiszolgattam a borostyánt, egyre nagyobb teret engedve a fénynek. Fájdalmas volt, mert minden egyes repedés egy régi sebet szakított fel, de tudtam, hogy nincs más út. A változás nem kényelmes, de elengedhetetlen. Ahogy a pillangó is küzd, hogy kiszabaduljon a bábból, nekünk is meg kell vívnunk a saját harcainkat, hogy végre szárnyra kaphassunk. Ma már tudom, hogy a borostyán nem börtön, hanem egy védőburok volt, ami segített felkészülni a repülésre. És most, szárnyalok.