A Változás Jáspis Lepkeszárnya

Léleknapló bejegyzésem ezúttal a változásról szól, arról a láthatatlan áramlatról, amely mindannyiunk életén keresztülfésüli magát, hol finoman simogatva, hol viharként tépázva. Olykor ellenállunk neki, szilárdan kapaszkodunk a megszokottba, abba, amit ismerünk, még akkor is, ha már nem szolgál minket. Félünk az ismeretlentől, az ugrástól a bizonytalanságba, mintha a folyóba ugornánk, amelynek mélységét nem ismerjük. De mi van, ha ez a félelem tart minket vissza attól a virágzástól, amelyre leginkább vágyunk?

A változás, akárcsak egy jáspis lepke szárnya, törékenynek és mégis ellenállhatatlannak tűnik. Egy apró szárnycsapás képes lavinát elindítani, egy belső felismerés átírni a teljes térképet. Gondoljunk csak arra, amikor egy régóta dédelgetett elképzelés, egy berögzült minta végre elengedi a kezünket. Először ürességet érzünk, egyfajta tehetetlen lebegést. Majd lassan, fokozatosan feltárul előttünk egy új perspektíva, egy eddig ismeretlen ösvény, tele lehetőségekkel. Néha a változás nem kérésre érkezik, hanem mint egy váratlan esőcsepp, amely tisztára mossa az égető szomjúságot, és táplálja a földet, hogy új élet fakadhasson. Ahogy a Hold a fázisain keresztülvonul, úgy alakul és formálódik a lelkünk is. Nem állandó, hanem folytonos mozgásban van, mint a kozmikus tánc. Engedjük meg magunknak, hogy mi is táncoljunk a változás ritmusára, hiszen minden fordulat, minden új irány egy újabb réteget hámoz le rólunk, és egyre közelebb visz minket a valódi énünkhöz. A változás nem a vég, hanem a kezdet. Az elengedés utáni csend, amelyben a jövő magjai elvetődhetnek.