A Változás Serpentin Tekerődzése

A Serpentin, ez a kígyózó kő, gyakran ijeszt meg bennünket. Színében ott a természet ereje, a föld mélyének sötétje, a növekedés ígérete – és valami, ami sziszeg, ami eldobja régi bőrét, ami új formát ölt. Rettegünk a változástól, mintha az a halál egy másik arca lenne. Pedig épp az élet maga.

Egy régi történet kering a sivatag szélén élő törzsek között egy idős asszonyról, aki sosem hagyta el a sátrát. Nem mert a tűző napra menni, mert félt, hogy a teste megváltozik, ráncai mélyülnek, bőre cserzetté válik. Inkább a homályt választotta, a mozdulatlanságot. Egy nap azonban, mikor a legkisebb unokája betegen feküdt, elindult a messzi forráshoz vízért. A nap égette, a szél szárította, a homok vakította. Mire visszaért, alig ismert rá a tükörképére. De a víz, amit hozott, meggyógyította a gyermeket. És az asszony, a változás fájdalma ellenére, a tükörbe nézve meglátta a szeretet erejét, mely átformálta őt. A serpentin nem a pusztulást hozza el, hanem a fejlődést, a gyógyulást, az újrakezdés lehetőségét. Engedjük hát, hogy tekeregjen bennünk, hogy átalakítson bennünket a fényben.