A Várakozás Aranyhomokjának Türelme

Mélyen lélegzem, és érzem, ahogy a tüdőm megtelik a kora őszi levegő frissességével. Ezt a pillanatot, ezt az aprócska csendet kerestem, hogy elmerülhessek egy gondolatban, ami napok óta kísért. A várakozásról. Nem arról a fajta várakozásról beszélek, ami egy-egy sürgető határidőhöz, vagy egy régóta tervezett találkozóhoz kötődik. Hanem arról a mély, belső türelemről, ami akkor bontakozik ki, amikor az ember elvet egy magot a lelke kertjébe, és tudja, hogy a virágzásnak megvan a maga ideje.

Ahogy a hold körbejárja a földet, úgy járja be a lelkünk is a maga ciklusait. Vannak időszakok, amikor a teremtő energiák tombolnak bennünk, és vágyunk arra, hogy azonnal lássuk a munkánk gyümölcsét. A Kos jegy tüzes lendületével indulnánk neki mindennek, és csalódunk, ha a Föld lassúsága lefékez bennünket. Pedig a valóságban a Taurus, a kitartó föld, a türelem tanítója. Ő az, aki emlékeztet arra, hogy a legszebb dolgok, a legmélyebb átalakulások lassan, szinte észrevétlenül bontakoznak ki.

Hányszor estem már abba a hibába, hogy túl korán akartam letépni a még éretlen gyümölcsöt? Hányszor fordítottam hátat egy folyamatnak, csak azért, mert nem hozott azonnali eredményt? A várakozás nem tétlenség, hanem éberség. Egy belső figyelem, ami engedi, hogy a dolgok a saját ritmusukban, a saját ütemükben fejlődjenek. Ahogy a napraforgó is türelmesen fordul a nap felé, várva, hogy magjai megteljenek élettel, úgy kell nekünk is a saját belső napunk fényében fürödnünk, és hinni abban, hogy minden a maga idejében történik.

A várakozás aranyhomokja nem múlik el hiába. Minden egyes szemcse, minden egyes perc, amit türelemmel töltünk, hozzáadódik ahhoz a mélyebb megértéshez