A Várakozás Borostyán Burka

Léleknapló. A borostyán – ez az ősi, fénnyel teli gyanta – mindig is lenyűgözött. Nem csak a szépsége, hanem az a történet is, amit magában hordoz. Egykoron folyékony élet volt, egy fának a nedve, ami cseppről cseppre gyűlt, majd az idő és a föld mélyén történő nyomás hatására megkövesedett. Megőrzött apró életeket – rovarokat, leveleket –, amik egy régen elmúlt világ üzenetei. Gondoljatok csak bele, a borostyán évmilliókon át vár. Várja, hogy felszínre kerüljön, hogy rátaláljon valaki, és megmutassa a benne rejlő csodát. Nem kapkod, nem siet, csak van. Türelmesen őrzi a múltat, miközben a jelenben ragyog. Észrevetted már, milyen gyakran hajszoljuk az azonnali eredményeket? A boldogságot, a sikert, a megvilágosodást – mindent most azonnal akarunk. Pedig a lélek útjai, akárcsak a borostyán képződése, hosszúak és lassúak. Van valami mélységesen megnyugtató abban a gondolatban, hogy a természet maga is a türelmet hirdeti. A mag elvetése után nem ássuk ki naponta, hogy megnézzük, nő-e. Hagyjuk, hogy a föld mélyén, a sötétben történjen a csoda. A borostyán türelme arról tanít, hogy a belső átalakulásokhoz, a lélek éréséhez idő kell. A várakozás nem tétlenség, hanem egy aktív állapot, amelyben figyelünk, megengedjük a dolgoknak, hogy a maguk ritmusában bontakozzanak ki. Engedjük, hogy a saját, belső borostyánunk is beérjen, hogy a bennünk rejlő ősi fény előtörhessen, amikor eljön az ideje. Akkor is ragyogunk majd, ha még a föld alatt pihenünk. Engedd meg magadnak ezt a türelmet. Engedd meg a várakozás csodáját.