A Várakozás Csendes Virágzása

Mélyen lélegzem. A kora őszi levegő már hűvösebb, és valami egészen különleges érzés kerít hatalmába. Ez a pillanat arról szól, hogy meghaladja a hétköznapi rohanásunkat, és elgondolkodjunk a várakozás misztériumán. Nem arra a várakozásra gondolok, ami a sürgető türelmetlenséggel párosul, hanem arra a finom, mélyről fakadó elfogadásra, amelyben a jövő kibontakozására várunk.

Sokszor tekintjük a várakozást passzív állapotnak, egyfajta tehetetlenségnek, amit el kell viselni. Pedig mennyi erő rejlik benne! Gondoljunk a magra, amely a föld mélyén várja a tavaszt. Nem sietteti, nem küzd, egyszerűen csak létezik, és gyűjti az energiát a csírázáshoz. Vagy a telihold előtti sötét éjszakákra, amikor az égi test mintha visszahúzódna, hogy aztán teljes fényében ragyoghasson. Ezekben az időkben nem cselekvés hiánya van, hanem egy belső, láthatatlan munka zajlik.

Ez a csendes virágzás a lélekben is végbemegy. Amikor egy vágyunk, egy álmunk formálódik, gyakran érezzük a késztetést, hogy azonnal megvalósítsuk. Pedig a kozmikus időzítés sokszor egészen más. Néha szükség van a „semmittevésre”, a belső elengedésre, hogy teret adjunk annak, ami jönni akar. Ez nem tétlenség, hanem egyfajta meditatív figyelés, a bizalom gyakorlása a Felsőbb Renddel szemben.

Amikor megtanulunk a várakozásban is jelen lenni, eltűnnek a görcsök. Elmúlik a kényszer, hogy irányítsunk mindent, hogy siettessük az eseményeket. Helyette megjelenik egyfajta belső béke, egy megengedő elfogadás, ami önmagában is gyógyító erővel bír. A türelem nem passzív, hanem aktív energiát hordoz: ez a szív nyugodt tudása, hogy minden a maga idejében, tökéletes rendben zajlik. Engedjük meg magunknak ezt a