A Várakozás Szerafinit Szárnyai

Léleknapló. Itt vagyok újra, a lélek zugában, ahol a csend néha hangosabb minden szónál. Ma a várakozásról elmélkedem, arról az édes-keserű állapotról, mikor valami újdonság érkezését anticipáljuk. Nem az az ideges, feszült várakozás ez, ami szorongva figyeli az órát, hanem a békés, bizakodó hívás, mely teret ad az érkezőnek. Gondoljunk csak arra, amikor a kertész elvet egy magot. Nem kapargatja ki naponta, hogy megnézze, fejlődik-e. Hagyja, hogy a föld mélye és a nap melege végezze a dolgát, és közben békésen, tudja: a megfelelő időben, a megfelelő módon, a mag kibomlik.

Ez a fajta várakozás egyfajta passzív teremtés. Képzeljünk el egy angyalt, akinek szerafinit szárnyai vannak. Ezek a szárnyak nem sietnek, nem tolonganak, hanem eleganciával, lágyan siklanak a légben. Pontosan ez a hangulata a szerafinit energiájának is: a türelmes, bölcs elfogadásé, ami tudja, hogy minden dolognek megvan a maga ideje és ritmusa. Amikor a Hold éppen telihold felé közeledik, nem rohanunk elébe. Hagyjuk, hogy lassan, fokozatosan fesse fel ragyogását az éjszakai égbolton. A valódi várakozás nem a tétlenség, hanem a belső munka, a felkészülés. Az, hogy tiszta szívvel, nyitott lélekkel várjuk a megérkezőt, legyen az egy új lehetőség, egy régóta vágyott változás, vagy akár egy válasz egy régóta fel nem tett kérdésre. A türelem és a bizalom szép tánca ez, egy ígéret, melyet a lelkünk a jövő felé sugároz. Ne feledjük, minden beteljesülés előtt áll egy csendes, elmélyült várakozás. Engedjük, hogy ez a várakozás ne nyomasztó súly, hanem felemelő szárny legyen.