A Várás Szövetsége a Lelkünkkel

Léleknapló barátaim, ma egy olyan érzést boncolgatunk, amely gyakran türelmetlenséggel párosul, pedig önmagában is egy mélységes tanító: a várakozást. Nem a céltalan időhúzást, hanem azt a fajta csendes elengedést, ami akkor következik be, amikor mindent megtettünk, amit lehetett, és most már csak hagynunk kell a Folyónak, hogy tegye a dolgát. Ez a várakozás egyfajta szövetség a lelkünkkel, a bizalom legfinomabb megnyilvánulása. Képzeljünk el egy magot, amit elvetettünk. Nem ássuk ki minden nap, hogy megnézzük, nőtt-e már. Tudjuk, hogy szüksége van a sötétségre, a csendre, a megfelelő időre. És mi is így vagyunk. Vannak időszakok, amikor a teremtés magja mélyen a tudatalattinkban nyugszik, és a látszólagos tétlenség valójában a legmélyebb munka.

Gyakran, amikor a holdenergiák dominálnak, vagy amikor a Rák jegyének energiái hatnak ránk, hajlamosak vagyunk befelé fordulni, a belső világunkra figyelni. Ez nem passzivitás, hanem a befogadás művészete. A várakozásban rejlik az az erő, hogy hagyjuk a kozmikus ritmusokat érvényesülni, elengedjük a kontroll kényszerét. Amikor elültetjük egy álom vagy egy cél magját, és utána türelmetlenül várjuk a gyors eredményt, valójában blokkoljuk a folyamatot. Feszültséget generálunk, ami megakadályozza a természetes fejlődést. De ha képesek vagyunk megadni a megfelelő teret, időt és hitet, akkor a csoda maga is kibontakozik. Nem rohan, nem siet, csak van. És ebben a "van"-ban rejlik az igaz erő. Emlékezzünk, a legszebb virágoknak is idő kell a virágzáshoz. Adjunk magunknak is időt. Bízzunk a folyamatban.